Nem igazán hittem volna ,hogy valamitől is ennyire félnék majd.De mégis van félelmem.Vannak olyan pillanataim amikor azon gondolkozok ,hogy mi van hogyha nem vagyok elég jó neki.Ha nem elég az amit nyújtani tudok.Vagy hogyha elveszítem...akkor lelkileg totál szétesnék.Hiszen most is beleőrülök a hiányába.Minden pillanatban vele szeretnék lenni.Megosztani vele a bánatom/boldogságom és támaszt nyújtani neki végig hallgatni és mindent megadni neki amit csak tudok.Mióta vele vagyok szinte csak jó dolgok történtek velem.Más lett a gondolkodásom valamilyen szinten fejlődött és fontossági sorrendet állított.És ha belegondolok ,hogyha ő nem most nem lenne velem nem lenne az enyém és nem is lett volna...akkor még mindig úgy gondolkoznék mint előtte.És sokat köszönhetek neki.Nagyon sokat jelent nekem.Ő a legfontosabb.Nem is lenne értelme minden egyes napot végig kínlódni ha ő nem lenne.Mert ő az egyetlen értelmes ok arra hogy egyántalán felkeljek reggel.És mondhatom ,hogy ő az életem hiszen egész nap rá gondolok ,utána vágyakozok ,és várom a percet ,hogy akármilyen módon beszéljek vele ,és elviselem a hiányát akármilyen nehéz is.:(.Legszívesebben minden percet vele töltenék és éreztetném ,hogy mennyire fontos nekem.És hogy szeretem.Azt is tudom ,hogy olwasni fogja:).Úgyhogy: Nagyon Szeretlek és soha nem akarlak elveszíteni.♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése